top of page

Animációs táborok

A nyár a kikapcsolódás, a feltöltődés ideje. Az iskolában szünet van, a fiatalok buliznak, a családok nyaralni mennek… és ez a táborozás ideje is!

Itt egy remek lehetőség a táborozásra: hiszen az Anigramma táborokban kikapcsolódunk, jókedvűen alkotunk, és a végére egy vagány kisfilmet is magunkénak tudhatunk! 

Táborainkban a gyerekek, a fiatalok és a felnőttek megismerkedhetnek a stop motion animációk készítésének fortélyaival: történetet fejlesztünk, háttereket és figurákat készítünk… Megismerkedünk a figuramozgatás lehetőségeivel, a világítás és a fotózás lehetőségeivel és az utómunkával is. Sőt a filmhangokról sem felejtkezünk meg…

Táborok gyerekeknek, kamaszoknak és felnőtteknek

Ez történt 2023 nyarán

Idén négy tábort tartottunk, közösen az Abacusan Stúdióval.

Június 26–30-a között az Abacusan Stúdió Páva utcai irodaházában egy napközis táborral indítottunk. Majd július 22–28-ig Horányban a Duna partján táboroztunk. 

Mindkét alkalommal izgalmas filmek születtek. 

A napközis tábort Margitszigeti „kincskereső“ programmal, a horányi Tábort sárkányhajózással színesítettük. 

Augusztus első felében két héten át a GE Healthcare meghívására tartottunk animációs napközis tábort. Itt a papírkivágásos filmek mellett remek pixillációs alkotások is születtek. 

Lazításképpen – a szabadtéri programok mellett – előkerültek a társasjátékok, és az élőszavas mesemondás is elvarázsolta a gyerekeket.  

A négy hét alatt 35 (5–13 éves) gyerek kóstolt bele az animációkészítés rejtelmeibe.

Ez várható 2024 nyarán

Az Abacusan Stúdióval közösen szervezett gyerektáborok mellett kamaszoknak és felnőtteknek szóló táborokkal is készülünk.

Terveink szerint pedagógusok részére akkreditált továbbképzést indítunk majd.

Táborszervezőknek

Ha szívesen szerveznének animációs tábort gyerekeiknek, iskolájuknak, lakóközösségüknek, stb., vagy animációs programmal színesítenék saját táborukat, akkor keressenek minket! 

Igény szerint megtartjuk a tábort, vagy a foglalkozást, illetve felkészítjük kollégáikat a stop motion filmkészítés technikájából és pedagógiai módszertanából.

bottom of page