top of page
  • Instagram
  • Pinterest
  • Facebook

Animációs gyerektáborok

Teljes tábori program 

Ha a helyszín, az időpont és a logisztika már megvan, és már csak tartalommal kell feltölteni a tábort, akkor az Anigramma stop motion animációs programja egy remek választás.

A szükséges anyagok és eszközök mellett biztosítjuk a gyerekek jókedvét, az alkotás és a játszva tanulás örömét.

A figurák és a környezet elkészítése közben a gyerekek rajzos, kézműves feladatokat oldanak meg, közben történetet fejlesztenek. Ezt kövezően fotósásos technikával fognak dolgozni, amihez csoportonként egy mobiltelefonra van szükség.

A képanyag elkészültével hanggal (zenével, zörejekkel, párbeszéddel vagy marrációval) tesszük teljessé a filmet.

Ennek elkészítések. 3 napot vesz igénybe, így a tábori programunkban több kisebb kiegészítő feladattal tesszük teljessé az élményt.

​

Kísérő programok, párhuzamos tematikák

Elsősorban stop motion technikával foglalkozunk, de igény szerint kiegészítésként, vagy teljes tábori programként kézműves és művészeti tematikával is megjelenhetünk. 
A lehetséges témákról a Cégeknek, intézményeknek ajánljuk… oldalunkon tájékozódhat.

Párhuzamos programként még az Abacusan Stúdió robotika foglalkozásait is ajánljuk.

​

Keressen minket, ha egy nemcsak hasznos, hanem igazán jó hangulatú táborral szeretné megajándékozni diákjait, munkatársainak gyermekeit… 

IMG_0284.jpeg
IMG_0544.jpeg
IMG_0448.jpeg
abacusan_tabor
Anigramma az Abacusan Stúdió és a GE Healthcare táboraiban

Már több éve rendszeresen veszünk részt az Abacusan Stúdió ott alvós, illetve a GE Healthcare napközis táboraiban. A gyerekek gyakran visszatérnek és egyre profibb filmeket készítenek. 2024-ben például az Abacusan táborban csupa olyan gyerek volt, aki az előző évben is táborozott, így egy teljesen új technikával, a tűnemez-animációval készültünk. Remek figurák és egy igazi csapatmunkában született film lett a tábor eredménye.

​

Táborokban készült…
AG_logo-husszu-fekete.png

© 2022 – Anigramma Animációs, grafikai és kreatív tanfolyamok

​

email: anigramma@gmail.com 

telefon: +36702233885

​

Működteti: Fleckenstein Anna egyéni vállalkozó

Adószám: 68484585-1-43

FAR nyilvántartási szám: B/2020/005689

​

A szervezők a meghirdetett helyszínek és időpontok változásának jogát fenntartják.

​

Proudly created with Wix.com

bottom of page